Első Látásra – Kritikai randevúsorozat #3.

Az Első Látásra egy három megrendezett találkozóból álló beszélgetéssorozaton át keresi a kritikai párbeszéd alternatív felületeit. A projekt a randevú intim szituációját használja fel, hogy a kortárs művészeti folyóiratok hasábjain megkezdett szakmai diskurzusokat a személyes beszélgetés térbe helyezze át. A megrendezett randevúk felkért, alkalmi párjai olyan témákról beszélgetnek egymással, mint a baloldali értelmiség szerepvállalásának lehetőségei, a radikális pedagógia kortárs művészeti alkalmazása, vagy a feminizmus képviseletének performatív módszerei. A beszélgetések részletei kiderülnek a projekthez kapcsolódó beszélgetésen május 26-án, a Szarka utca 7-ben.

Süvecz Emese és Székely Katalin találkozójának apropója az OSA Archívum Bajos Ügyek programsorozata, illetve Süvecz Emese a Műértő 2017. márciusi számában megjelent Bajos Ügyek – szocialista ikonográfia az OSA Archívumban c. kritikája volt. A beszélgetés központi témái a baloldali értelmiség szerepvállalásának aktuális lehetőségei voltak. A CEU-t ellehetetlenítő törvénymódosítás kapcsán egymást követik e közeg kiállásai, de vannak e további lehetőségeink a nyílt leveleken, kiállásokon és statementeken túl?

Süvecz Emese: Bajos Ügyek – szocialista ikonográfia az OSA Archívumban című kritikája:

muerto1.jpg

muerto.jpg

A beszélgetés felvétele meghallgathaó itt és a videó megtekinthető itt.

Kapcsolódó tartalmak: Első Látásra – Kritikai randevúsorozat #1 és #2 .

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s