Cserne Klára Színdarabbér

SZÍNDARABBÉR

 

“Isten tudja ki vagyok én /

Isten tudja ki vagyok /

én”

 – Szagos Hörigekkók

 

 

Színházzal foglalkozni nem magától értetődő vállalkozás. Ha viszont már benne vagyok, szeretném megtudni, hogy mik az anyagi kilátásaim ezen a különös pályán.

Most dicsekedni vagy panaszkodni fogsz? – csendül fel pszichiáter édesapám és pedagógus édesanyám gúnyos hangja.

Nincs okom panaszra – szeretném válaszolni, de ez sajnos nem lenne igaz. Alattomos kérdésükre mégsem válaszolhatok hazugságot, viszont le sem leplezhetem magam. Hogy megmeneküljek szüleim csapdájából, egy meditációs gyakorlatsor kidolgozása mellett döntöttem, melynek segítségével úgy érzem, jóval közelebb juthatok a probléma megoldáshoz.

Könnyen előfordulhat bárkivel, hogy hasonló helyzetbe kerül, erre érdemes előre felkészülni. Ezért saját meditációs gyakorlataimat sok szeretettel közreadom:

 

Gondolatkísérlet:

Képzeljük el, hogy mi történne, ha megszűnne minden pénzügyi forrás, melyből

színházi támogatásra fordítanak. Nem csak lecsökken, átcsoportosul, hanem

teljes egészében, rendesen és valóban eltűnik.

Mi történne ekkor a színházakkal?

Ha minden ami ebből következik, lezajlott – hogyan viselkednének az egykor

színházba járó emberek?

Lenne egyáltalán bármilyen színház?  Milyen lenne?

Képzeljünk el egy ilyen előadást. Az első jelenetét.

Hogy néz ki a színpad? Hol ülnek a nézők? Milyen a világítás? Van díszlet?

Hány színész van?

Csinálnak valamit?

Érthető, amit csinálnak? Lehet látni? Lehet hallani?

Képzeljük el úgy, hogy lássuk és halljuk az első jelenetet.

Mit csinálnak és mit mondanak?

Halljuk, amit mondanak, értjük ami történik. Gyorsan és pontosan próbáljunk megjegyezni minél több részletet, ez a későbbiekben roppant fontossá válhat.

Az előadás folytatását is képzeljük el, ha van rá időnk, kedvünk és lehetőségünk.

Ha pedig vége az elképzelt előadásnak:

 

  1. Gyakorlati teszt:

Írjuk le, küldjük be a következő adandó alkalommal, lehetőleg még 2016-ban a Nemzeti Kulturális Alapnak azzal a megjelöléssel, hogy a fenti instrukciókat követve alakult ki az előadás koncepciója, melynek célja a néző és előadó közti szeretet megerősítése. A pályázati adatlapok kitöltése során, a pénzügyi tervezésnél a lehető legmagasabb személyi költségekkel dolgozzunk.

Kérem, hogy az elkészült tervek másolatát a nempanaszkodom@gmail.com

címre is juttassák el.

 

  1. Mérlegelés:

Ez a lépés természetesen nem elég. Hogy a Nemzeti Kulturális Alap mit szól, sok mindenen múlhat, de a fenti Gondolatkísérlet pontos követése semmi esetre sem garantálja a sikert. Persze van, hogy az önellentmondás valamiféle véletlen csoda folytán gyakorlati haszonná alakul át, de ne várjuk el, hogy a tervet hivatalos támogatásban fogja részesíteni bárki.

Ha mégis sikerült nyerni: valósuljon meg az előadás, és amint lezajlottak a próbák és megtörtént a bemutató, és további színházi munkákat szeretnénk létrehozni, térjünk vissza az 1. Gondolatkísérlethez.

Amennyiben azonban a várt siker elmaradt: jó hír, hogy az eredeti feltételezés igaznak, továbbra is fennállónak bizonyul, hiszen ahogy terveztük, amiből kiindultunk: ” ha megszűnne minden pénzügyi forrás, melyből színházi támogatásra fordítanak “.

Ha idáig eljutottunk a játékban, kijelenthetjük, hogy van egy nagyszerű színházi tervünk és megszűnt minden erre kijelölt pénzügyi forrás. Mihez kezdjünk most?

 

  1. Beszélgetés:

Keressünk egy színházban nem dolgozó barátot vagy rokont és folytassuk le vele az alábbi párbeszédet:

Képzeld, van ez az új színházi előadás, amit meg akarok csinálni

Komolyan? Ez nagyon jó.

Tényleg jó, köszi, csak ugye megszűnt minden pénzügyi forrás, melyből színházi támogatásra fordítanak.

De ez annyira nagy baj?

Hát, hogy mondjam, igen.

De miért, most érted, én sem támogatásból élek.

Na igen, de ez más, tudod, ez ilyen, kulturális feladat, tudod, színház.

Hát nem tudom, mire gondolsz amúgy?

Arra, hogy színházat nem a saját pénzükből szoktak csinálni

De miért?

Azért, mert nagyon drága igazából nem éri meg

Akkor hogyhogy még létezik?

Mert nagyon jól néz ki, meg lehet vele gondolatokat közölni hatékonyan

És akkor miért nem adnak erre pénzt most?

Nem tudom, ez a bajom.

De ha egyszer ilyen jó a színház, akkor biztosan meg tudsz győzni valakit, hogy adjon pénzt rá, nem?

Talán igen. Te amúgy nem támogatnád az előadásomat?

Ja, bocsi, nem úgy értettem, bocsi, félreértettél, nem akartalak így megzavarni, csak úgy tanácsnak akartam mondani.

  1. Elkeseredés:

Vonuljunk vissza színházzal foglalkozó ismerőseink körébe és untassuk őket halálra már jól ismert problémáink új és új módokon való elsorolásával, az alábbiak szerint:

Hogyan képes a kapitalista piac integrálni a művészetet mint terméket? Milyen mérce, mértékegység szerint méri? Képes-e művészetspecifikus mértékegységet választani vagy megpróbálja integrálni a termelés, a fogyasztói kultúra árucikkei közé. Abban az esetben, amikor maga színház is szolgáltatóiparként gondol magára, ez nem okoz gondot. A magára mint művészszínházra gondoló társulatok, intézmények esetében azonban a rendszerváltás óta felmerül a kérdés: képes-e a kapitalista piac integrálni “árucikkeiket.”

Milyen lehetőségei vannak annak, aki – ahogy például én is – a színházon belül, de a fent vázolt pénzügyi viszonyrendszeren kívül szeretne megmaradni?

Folytassuk az egyoldalú beszélgetést egészen addig, amíg egészen egyedül nem maradunk. Ekkor határozzuk el, hogy soha többé nem foglalkozunk ezzel az egész szarsággal, és feküdjünk le aludni.

 

  1. Önkínzás:

Miután kipihentük magunkat, ébredjünk hirtelen, jeges rémülettel, vegyünk egy felszínes, elnyújtott lélegzetet és kezdjünk sírni. Tegyük fel magunknak hangosan, precízen artikulálva, egymástól fél perces szünetekkel elválasztva az alábbi kérdéseket:

Az állami gazdasági viszonyok átalakulásának mi köze van a színház lényegéhez?

 És nekem mi közöm az állami gazdasági viszonyok átalakulásához?

A színház legbelső titkos lényegét ismerem, de ebből honnan lesz pénzem?

Miért az állam ad pénzt a színházra?

Honnan tudja az állam, hogy én ismerem a színház legtitkosabb belső lényegét?

Mit fog fel egy színházi néző az én szenvedéseimből?

Érdekes kérdés ez egyáltalán bárkinek?

Mi volt a kérdés egyáltalán?

Amikor pedig végül teljesen belezavarodunk a megválaszolatlan kérdések erdejébe és nyomtalanul elveszítjük eredeti társadalomtudományosan és művészetelméletileg egyaránt megalapozott problémafelvetésünket, keljünk ki az ágyból, indulhat az új nap.

Ezt a gyakorlatot akár önállóan, akár az 5. Elkeseredés c. gyakorlattal felváltva addig ismételhetjük, amíg valamilyen enyhe-középsúlyos testi betegséget nem kapunk.

 

  1. Téves szabadulási kísérlet:

Gondolkodás nélkül vállaljuk el egy egy elismert fővárosi színházban valami olyan segédmunkát, amit más a mi helyzetünkben, szaktudásunkkal, képesítésünkkel és tehetségünkkel talán megalázónak tartana (de mi egyáltalán nem): például a húsz fős gyermekkórus babysittelését óránként 1000 forintért.

Amikor a színészek “óvónéni”-nek csúfolnak, nevessünk velük együtt.

Amikor egy rendező a folyosón mellettünk elhaladva a fenekünkre csap, rezzenéstelenül folytassuk utunkat a büfé felé.

Amikor a gyermekkórus tagjai az előadás alatt vidáman üvöltözve játszanak, elvégre ők gyermekek: legyünk velük szigorúak és ellentmondást nem tűrőek, mert a zajongó gyerekek zavarják az előadást és idegesítik a főszereplőt.

Sajnálkozzunk és jelentsük be, hogy sajnos a következő évadban már nem tudunk itt dolgozni.

 

  1. Hatáskör-túllépés:

Következő munkánk legyen egy vidéki színházban, lehetőleg sok ismeretlen emberrel. Néhány nap után derüljön ki, hogy alacsonyak a fizetések és mondjuk ezt valakinek:

Azt hiszem, hogy helytelen, kegyetlen és kellemetlen viszonyok között dolgoznak a színházi dolgozók sokszor. Én magam is dolgoztam már helytelen és kegyetlen színházi viszonyok között, de szerintem nem éri meg elfogadni a rossz körülményeket, a tehetetlenséget és a kiszolgáltatottságot – főleg nem a színház miatt, mert ha így dolgozunk, akkor az is elromlik.

Hallgasd meg a rövid és határozott választ egy színész szájából:

Szerintem a színészek sajátja a nyomorgás, ezt egy tök híres rendezőtől hallottam. Az megy színésznek, aki ezt szereti, tudod, egész nap bent a próbateremben, sosem süt rá a nap, fehér a bőre, nem eszik, ilyen beesett az arca, lázas a szeme – és ezt szeretik a rendezők, tudod? Ez a jó színész.

  1. Nem leszünk színészek:

Erről jusson eszünkbe, hogy miért is nem lettünk színészek, hanem inkább dramaturgok végül. Egy kis időutazás:

El kell döntenünk, hogy milyen szakra felvételizzünk a Színművészetin.

Megkérdezünk egy ismerős rendezőt, édesanyánk jó barátját, hogy neki mi a véleménye, ő pedig ezt válaszolja nekünk:

Ne menjél színésznek, mert ahhoz nem vagy elég buta.

Ezután évekig szégyelljük magunkat, sajnáljuk a színészeket és gyűlölködjünk. Most, hogy visszaemlékezünk erre annyi év távlatából, még mindig érezzünk enyhe hányingert.

 

  1. Hirdetés:

Tegyünk közzé egy nyilvános hirdetményt, melyben a lehető legpontosabban leírjuk, kit keresünk és milyen feladatra. A hirdetmény egyszerre legyen világos és zavarbaejtő:

PRODUKCIÓS MENEDZSERT keresünk.

Talált helyszíneken és a szabadban zajló előadásainkat egyesek a formabontó, vagy az interaktív jelzőkkel illetik. Sokszor tartunk munkamegbeszéléseket piacokon és metróaluljárókban.

Olyan színház, ami egyrészt a létező valóságra reagál, másrészt annak megváltoztatására, továbbfejlesztésére is képes. Kérjük szépen, hogy jelentkezzen aki ehhez kedvet érez!

Kiemelt cél: az avantgárdot, neoavantgárdot, a közelmúlt művészeti hatásait a történelem részeként, valós előképként kezelni és annak hasonló kérdésekre vonatkozó megoldási kísérleteit nem mint zárvány, hanem mint meghaladható és beépíthető előzmény használni.

A produkciós menedzser feladata:

Pályázatírás

Közönségszervezés

Közösségi finanszírozási kampány megvalósítása

Szereplés

Kérjük, ha az itt leírtak alapján magukra ismernek, ne habozzanak azonnal jelentkezni a nempanaszkodom@gmail.com címen.

 

  1. A közönség felháborodása:

 Műsorvezető barátaink (az egyik elszabott öltönyös doktor úrnak, a másik meg felpüffedt influenza-fertőzésnek van öltözve) igen erős, személyes hangvételű kérésének engedve, saját felkészületlenségünk ellenére jelenjünk meg egy kabaré-sorozat első alkalmán a fenti szöveg előadásával.

Az elején még nevessen egy kicsit a közönség, de végére némuljanak el.

Érezzük magunkat megrettenve, cserbenhagyva és megalázva, amiért a kabaré-közönség nem nevet a fentiekben felsorolt pontokon.

Szóljon közbe egy drag queen (jelen esetben egy női ruhába öltözött, borostás arcú férfi, két női kísérőjével), hogy “Figyi, szerintem művészetet csak szívből szabad csinálni, minek beszélsz egyáltalán itt nekünk pénzről?”.

Adjunk neki igazat, menjünk ki a teremből, fel a lépcsőn, át a kocsmán és ki az utcára, a Víg utca és a Déri Miksa utca sarkára. Álljunk ott teljesen elkeseredve. Találjunk társakat elkeseredésünkhöz.

Érkezzen meg a budapesti radikális feminizmus egy a műfaj lehetőségeihez mérten közismert figurája, aki végignézte a fentieket, majd szóljon hozzánk így:

“Egyáltalán, ki a fasz ez a Cserne Klára? Mi ez a szöveg, kit érdekel? Valami szaros reklám az egész, hogy jelentkezzünk, meg minden. Egyáltalán, mi köze ehhez bárkinek, kit érdekel Dunaújvárosban az, hogy mi baja van a Cserne Klárának?”

Értsünk egyet a radikális feminizmus közepesen ismert figurájával.

Keseredjünk el, okoljuk sikertelenségünkért a kabaré szervezőit és persze felkészületlen, tájékozatlan, érzéketlen önmagunkat.

 

  1. Fordulat 

Mikor már kellő mélységbe temettük el a kabaré emlékeit, kapjunk egy váratlan e-mail üzenetet egy teljesen ismeretlen feladótól. Ennek a levélnek álljon itt egy csak egy részlete:

Emlékszem, hogy nagyon meghatott, de egyszerűen képtelen vagyok felidézni a részleteket. Ne haragudj, hogy ezzel zavarlak, de esetleg le tudnál nekem írni egy rövidke összefoglalót (ó bárcsak hosszú lenne)? Úgy érzem, hogyha sikerülne felidézni minél több részletet a monológból, előrébb juthatnék a tézisfogalmazásban.

 A fentiek elolvasása után kezdjünk félni attól, hogy ez a radikális feminizmus, vagy a kabaré-szervezők bosszúja.

Képzeljük el, hogy álnéven, ál-emailcímről fogalmazzák nekünk az ál-dicséreteket.

Rettenjünk meg. Rettenjünk meg magunktól, hogy ilyesmiket képzelünk.

Rettenjünk meg. Rettenjünk meg magunktól, hogy ilyesmiket képzelünk.

 Válaszoljunk a levélre. Ez végre egy magától értetődő vállalkozás.

 

 

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s